Funday| 2019-11-10 Triebl Zsuzsanna

A diktátor

Charlie Chaplin, filmjét 1940-ben forgatta, még azelőtt, hogy Amerika hadban állt volna Németországgal. Ebben az időben még nem volt divat Hitlert nyilvánosan kigúnyolni az USÁ-ban, de nem azért, mert ez növelte volna a feszültséget, hanem mert Hollywood nem akart lemondani a német és az olasz piacról. Így ez kifejezetten lázadásnak számított a film elkészítése részéről, ami nem mellesleg Chaplin első hangosfilmje is volt egyben.

A darab meglepően hű a filmhez, a történeten nem is változtattak semmit, csak néhol a nyelvi humort változtatták, aktualizálták egy kicsit. Anno a film mindkét főszereplőjét Chaplin alakította: Tománia mániákus, világuralomra törő diktátorát, Adenoid Hynkelt, és a zsidó borbélyt, aki hosszú kórházi kezelést követően tér vissza a gettóba – kettejüket hasonlóságuk folytán a film végén összecserélik. Ifj. Vidnyánszky Attila játssza Chaplin szerepeit, fehérre mázolt arcával és kis pótbajszával sikerült elég jól megközelítenie a híres színész kinézetét, játékával pedig a karakterét.

 

A darab egy első világháborús kis csatatéri részlettel kezdődik – drámai káosz, fejetlenség uralkodik a színpadon, a helyzet abszurd, már-már örkényi magasságokba emelkedik. A későbbiekről is mind elmondható, hogy olyan embert szórakoztat a legjobban az előadás, aki értékeli az angol humort és érti az akasztófahumort. Egyfajta beállítottság és lelki állapot kell ahhoz, hogy ne hasson teljesen falsnak, ahogy a holokauszt körül röpködnek a poénok – mindezt persze úgy, hogy ez nem kérdőjelezi meg sem a létét vagy szörnyűségét, inkább egy görbe tükröt állít az egész elé: hogy gondolhatta ezt bárki jó ötletnek?

Vannak felfoghatatlan dolgok, amikhez nehezen tudunk viszonyulni, vagy félelmetesek, amikhez humorral tudunk fordulni – ezért is mondja Lupin professzor a gyerekeknek az Azkabani fogolyban, hogy ha meglátnak egy mumust, ami a legnagyobb félelmükként közeledik feléjük, képzeljenek el vele valami nagyon nevetségeset, és nevessék ki, úgy legyőzhetik.  Másfelől pedig, senkit sem tehetünk olyan ellenszenvessé, mintha nevetségessé tesszük, mert a gonosz emberrel még lehet empatizálni – lásd Draco Malfoyt (ugyancsak Harry Potter-es példával élve): hiába egy tipikusan gonosz karakter, egyes olvasók őt szeretik a legjobban. Egy idióta módon nevetséges és kicsinyes emberrel nem tudunk szimpatizálni. A mű pedig így kifiguráz mindent Hitler személyével kapcsolatban: a beszédét, a német nyelvet, a ná(r)cizmusát.

Egyedülálló darab ez a Vígszínházban – a nevével ellentétben általában inkább elgondolkodtató előadásokkal szokta megörvendeztetni a közönséget –, mert vígjáték, és nem kap akkora hangsúlyt sem a díszlet, sem a jelmezek. Nem úgy az akrobatikus mozdulatok: az, hogy nem változtattak az eredeti eseménysoron, azt a jelenetet is magába foglalja, amikor a borbély katonatársával fejjel lefelé haladó repülővel menekül az ellenség elől. A társát pedig épp honvágy gyötri, ezért elszaval egy kedves, tavaszi verset.

A repülővel ezután lezuhannak, és a borbély hosszú kórházi kezelés után, amnéziával sújtottan tér vissza az üzletébe. (Ebből a jelenetből kicsit hiányoltam a tizenkét kiscicát, akik a filmben kimenekültek az elhagyatott helyiségből – érdekes lett volna összegyűjteni őket a nézőtérről.) Semmiről sem tud az első világháború óta, a Tomániában hatalomra kerülő antiszemita pártról sem. Így amikor náci tisztekkel találkozik, nem érti, mit akarnak tőle – először naiv értetlenséggel néz rájuk, ami még a tiszteket is megzavarja, majd őszinte felháborodással, amiért az üzletében, a saját tulajdonában kárt tettek.

Talán ez az egyik legerősebb jelenet az egész filmben – az a pillanatnyi feszengés a náci tisztek részéről, amit a borbély ezzel az értetlenkedéssel kivált. Sokszor megeshet a hétköznapokban is, ennél kevésbé kiélezett helyzetekben, hogy az adott szituációban logikusnak és helyénvalónak tűnik, amit csinálunk, de egy hirtelen odavetődő kívülálló felteheti azt a kérdést, amit akár nem is fogalmazunk meg magunknak: hogy mégis mi folyik itt? És miért?

Nagyon hasonló jelenet van A társadalom (The society) című Netflix-sorozatban, amikor a felderítésre küldött csapat hazaér és egy puccs kellős közepén találja magát. Amikor az egyik érkező meglepett kíváncsisággal megkérdezi, hogy mi történt, és az eredeti vezető miért van megbilincselve, az őt fogva tartók egy pillanatra mintha megremegnének, sőt majdnem kiesnek a szerepükből.

Ez is azt bizonyítja, hogy a békát csak akkor lehet megfőzni, ha szép lassan melegíted a vizet: ha forró vízbe teszed, kiugrik belőle. Egy ilyen szituáció pedig mintha felemelkedés lenne a meleg vízből a levegőbe, aminek a segítségével érezhetővé válik a különbség, hogy honnan indult a melegítés, és hogy hová jutott.

A film és az előadás tetőpontja egyaránt a borbély beszéde, amit Hynkelként mond. Azzal kezdi, hogy ő nem akar senki felett sem uralkodni, inkább segíteni másokon – és a beszédében végig erre buzdít, hogy legyünk emberségesebbek. Ám ezt pont azokkal a retorikai eszközökkel teszi, ahogy Hitler is szónokolt – először halkan, szinte szomorúan kezd el beszélni, majd szép lassan, crescendóban emelkedik a hangereje, míg a végén már kiabál, aztán szinte meghatódik a saját beszédén.

Erre a filmrészletnek elérhető olyan szerkesztett videója youtube-on, amit kiegészítettek odaillő zenével, hogy meg hatásosabb legyen, ezt a videót pedig bele szokták venni azokba a motivációs beszédek és zenék listájába, amit mondjuk erősítés közben hallgathat az ember. De akármilyen szép dolgokat mond, mégis az érzelmeinkre apellálva teszi azt, és ez színtiszta manipuláció. Akkor is, ha nagyobb jóért küzd vele – ez felveti azt a kérdést, hogy a cél szentesítheti-e az eszközt. Jónak mondható-e, ha valaki a másokat befolyásolva veszi rá valamire, ami helyes? Ha nem észérvekkel győz meg másokat, hanem őket manipulálva éri el azt, amit szeretne – bár ezzel a megfogalmazással már-már én is megválaszoltam a saját kérdésemet. Már ez is manipulációnak számítana?

Így az előadásról és a filmről is elmondható, hogy megteszi azt a két dolgot, amivel egy eljátszott történet a legjobb esetben szolgál: gondolkodtat és szórakoztat. Ideális kikapcsolódás a félév végére, a színház honlapján itt találhatók az időpontok és a szereposztás.

fényképek: Dömölky Dániel – vígszínház és The Great Dictator