Throwback thursday| 2019-09-26 Triebl Zsuzsanna

Szépségápolás akkor és most

Coco Chanel mondta egyszer, hogy „az a nő, aki semmilyen kozmetikumot nem használ, túl sokat gondol magáról”. Az aktív szépítkezés hanyagolásának lehetnek egyéb okai – az érdeklődés vagy a pénz hiánya –, de az mindenesetre igaz, hogy amióta világ a világ, az emberek próbálnak minél szebbek lenni, minél tovább megőrizni fiatalságukat.

Az ókori kozmetikumokat jellemezte, hogy több célt szolgáltak – spirituális, szépészeti és egészségügyi rendeltetésük is volt –, és hogy sok közülük csendben mérgezte használóját. A szemfestékek védtek az aprórovaroktól, a szemhéj kiszáradásától és a vakító napfénytől, de az ólmot, antimont, rezet vagy mangánt tartalmazó festékek mérgezőek voltak. Ezek a szemkörnyék vékony bőrén keresztül könnyen felszívódtak, és a keringésbe jutottak – álmatlanságot, terméketlenséget, elmegyengeséget okozhattak.

Az ókori rómaiak és a görögök is előszeretettel fehérítették az arcukat egy ólomtartalmú festékkel – ám mivel az arcfestékek nagyon drágák voltak, csak a gazdagabbak használhatták őket, ez választ adhat arra a paradoxonra, miért haltak meg fiatalabb életkorban a vagyonos nők a szegényebbekhez képest.

A szépítkezés nagyon sokáig ebbe az irányba mutatott: próbáltak minél világosabb arcbőrt elérni – hiszen aki nem szorult rá, nem dolgozott kint a földeken, és nem barnult le. A lebarnult bőr a szegénységet jelentette. A nyugati kultúrában jelenleg ennek az ellentéte igaz – az a tehetős, aki megengedheti magának, hogy délre utazzon nyaralni, hogy napozzon a tengerparton, strandon, míg azok, akik ezt nem tehetik meg, mert dolgozniuk kell, valószínűleg a négy fal között teszik azt, és sápadt marad a bőrük.

A középkorban egyenesen tilos volt sminket használni, mert ez a hiúság szolgálatában áll, és a nőket teszi vonzóvá, nem Istent. Az arcfestést Medici Katalin és I. Erzsébet angol királynő hozták vissza a divatba. Továbbra is arzénnal és fehér ólommal fehérítették sokan a bőrüket, az arcukat míniummal pirosították.

A keresztes háborúk után nyugaton átvették a henna használatát a keleti népektől, akik a középkorban is lelkesedéssel hódoltak a szépítkezés örömének. A frizura rögzítésére szolgált a pomádé, amit almából és fahéjból állítottak össze. A szőrtelenítés is ismert fogalom volt, ehhez arzént, mészport, borókabogyót, disznózsírt használtak fel.

A kozmetikumok tömeggyártása és tömeges felhasználása a modern korban kezdődött meg, a 19-20. században. Ekkor már igen sokrétű szépészeti termék létezett, a Margit-hölgyportól kezdve – mely leírása szerint minden bőrhibát megszüntet –, a szőrirtószereken, szeplőkrémeken keresztül egészen a szépítő quarz-homokig, ami a bőratkák kiirtására szolgált.