Funday| 2019-05-18 Guczogi Annamária

Agatha Christie, a “méregkeverő” – és amit a mérgeiről tudni érdemes. Befejező rész

Ebben a cikksorozatban olvashattatok már Agatha Christie kórházi munkájáról, életének fontos eseményeiről, Poirot és Miss Marple karakterének megalkotásáról és ügyeikről, a keserű sztrichninről, a foszforeszkáló halálról és a királyok mérgéről. Az utolsó részben azok a történetek kerülnek terítékre, amelynek főszereplői nem a két híres detektív valamelyike, de természetesen még mindig a mérgek állnak a középpontban.

Agatha Christie első regényéről már volt szó, amelynek főhőse Hercule Poirot. Érdekes módon második könyve nyomozójának nem őt választotta az írónő, hanem két fiatalt, akik a háború utáni ínséges időkben pénzkereseti célból közös üzleti vállalkozásba fognak és hamarosan egy szövevényes kémtörténet kellős közepén találják magukat. A titkos ellenfél című regény talpraesett hősei Tommy és Tuppence, akik hétköznapibbak – de ettől cseppet sem unalmasak – és kevésbé kortalanok, mint az írónő két nagy detektívje. Négy regényben és több novellában is szerepelnek, ezek közé tartozik az N vagy M? című mű, amelyben már középkorú házaspárként kapnak megbízást egy veszélyes kém kézre kerítésére. Az egyik karakter, aki állítása szerint sok titkos műveletről tudomással bír, a Bletchley őrnagy nevet viseli, ami nekünk talán nem mond sokat, a brit titkosszolgálat munkatársai azonban komolyan érdeklődni kezdtek az írónő után a könyv 1941-es megjelenésekor. A Bletchley parkban volt ugyanis az a kódfejtő központ, ahol a híres Enigma-kódot feltörték, ezáltal előre látták a náci Németország terveit. Az írónőnek még ismerőse is volt a titkosszolgálat vezetői közül, így hát attól féltek, hogy esetleg bennfentes információkkal rendelkezhet, és így veszélyt jelent, ugyanis ha a németek akárcsak megsejtették volna, hogy bombabiztosnak hitt titkosításukat ismerik a britek, rögtön megváltoztatták volna. Első lépésként titkosszolgálati ismerőse kereste fel, hogy teázzon vele, közben megérdeklődte a névválasztás okát. Kiderült, hogy egy londoni vonatút során, a vonat különösen hosszan vesztegelt Bletchley állomásnál, az írónő pedig elhatározta, hogy készülő könyvének egyik, nem túl szimpatikus karakterét bosszúból így fogja elnevezni. Az elhárítás embereinek megkönnyebbülése leírhatatlan volt…

A Bletchley-park – az angolok legfőbb fegyverének őrzője

Kódológép

HALÁLHOZÓ MAGOK

Tommy és Tuppence pályafutásuk során nyomozóirodát is vezettek, ekkor kerültek kapcsolatba egy üggyel, ahol az áldozat halálát ricinmérgezés okozta. A ricin egy mérgező fehérje, amely a kutyatejfélék családjába tartozó Ricinus communis magjában található. A növényi toxinok az állati mérgektől eltérően ritkán fehérjevegyületek, ám azt a keveset a világ legmérgezőbb anyagai között tartják számon. A növényekben a gombákkal és más kórokozókkal szembeni védekezést szolgálják. Az emberi szervezetbe kerülve, a sejtbe jutva működésképtelenné teszi annak riboszómáit, amelyek a sejt fehérjéinek előállításáért felelősek. Egyetlen perc alatt egyetlen molekula 1500 riboszómát képes inaktiválni, ami sejthalált okoz. Először az emésztőrendszer bélhámsejtjeit támadják meg, komoly zavart okozva az emésztés folyamatában, majd a keringésbe kerülve, a test más részeibe is eljutnak, belső vérzés és szervleállást okozhatnak.

A ricin nem csak regényekben használt fegyver, 1978-ban Londonban egy bolgár emigráns, a munkahelyére igyekezett, amikor hirtelen éles fájdalmat érzett a lábában. Hátranézve azt látta, hogy egy férfi épp a leejtett esernyőjét veszi fel a földről. Estére már komoly hányással és magas lázzal küzdött, és négy nappal később meghalt. A boncolás során egy kis golyót találtak a lábában, amin még akkor is kimutatható volt a ricin. Feltételezhetően a bolgár titkosszolgálat keze volt a gyilkosságban.

A gyilkos esernyő felépítése

A ricinus kisebb fára emlékeztet, levele és termései látványosak, ezért dísznövényként is találkozhatunk vele. Ezen kívül rengeteg helyen termesztik a magjából préseléssel nyerhető olaj miatt. A ricinusolaj nem mérgező – készítésekor a fehérjét hevítéssel hatástalanítják – sőt orvosságként is alkalmazzák, kiváló tisztító, hashajtó hatású. Külsőleg alkalmazva bőrápolásra használható, serkenti a hajhagymák növekedését, egészségesebbé, dúsabbá teszi a hajat. Az olajból biodízel és repülőgépüzemanyag is készül, a második világháborúban a vadászgépeknél használták, mint a legfinomabb motorolajat.

A MEGTÉVESZTÉS MESTERE

Az előző rész végén már volt róla szó, hogy Agatha Christie a második világháborúban is egy kórházban dolgozott, itt kapta az ötletet a kórház vezető gyógyszerészétől, hogy egyik regényében talliummal kövessenek el gyilkosságot, amelyet végül az 1961-ben megjelenő Bűbájos gyilkosokban meg is valósított.

A regény elején egy fiatal építész, Mark Easterbrook szemtanúja lesz egy Chelsea-beli kávézóban két lány tettlegességig fajuló vitájának, ahol az egyik lány tövestül tépi ki a másik haját. Elbeszélget a csapossal, eközben megtudja a megtépett lány nevét, valamint hogy roppant gazdag. Később, egy hét múlva látja a halálhírét a Times-ban. Eközben meggyilkolnak egy papot, aki halála előtt egy haldokló asszonyt gyóntatott. A cipőjében találnak egy listát nevekkel, a rajta lévők nagy része azonban már halott, de nem gyilkosság áldozatai, hanem a legkülönfélébb betegségek támadták meg őket. A nyomozás során egy kegyetlen szervezet működését fedik fel, a rendőrség és fiatal hősünk egyaránt arra keresik a választ, hogy lehetséges-e a fekete mágia erejével eltenni valakit láb alól. Sajnos ebben az esetben fel kell fedjem a megoldást (a gyilkos kiléte azért még titok marad): a válasz nem, a természetfeletti erőknél hatásosabb módszer a talliummérgezés. A megoldásra Agatha Christie kedvelt alakja, Ariadne Oliver vezeti rá Markot:

„Valami olyasmit mondott: “Szegény jó asszonyom, hogy mennyit szenvedett. Az a szörnyű daganat az agyában, pedig előtte maga volt az egészség, olyan szomorú volt látni a szanatóriumban, ahogy a haja, az a szép, sűrű, ősz haj, amit kéthetenként rendszeresen kikékíttetett, mikor a párnájára hullott. Marokszámra hullt ki. És akkor, Mark, a barátnőm, Mary Delafontaine jutott eszembe. Az ő haja is kihullott, eszembe jutott, hogy maga mesélt egy lányról akit Chelsea-ben látott egy ká­vézóban, és akinek egy másik lány tövestül tépte ki a haját. Pedig tudja, Mark, a hajat nem könnyű kitépni. Csak próbálja ki, pró­báljon kitépni pár szálat a saját hajából! Próbálja meg! Majd meglátja!”

Az ifjú építésznek pedig világosság gyúl az agyában, és gyanújával rögtön a rendőrségre siet:

„Amikor Amerikában jártam, olvastam egy cikket a talliummérgezésről. Egy gyárban egymás után meghalt sok munkás. Roppant változatos betegségekben. Ha jól emlékszem, többek között paratífuszban, szélütésben, agybénulásban, epi­lepsziában, bél- és gyomorhurutban. (…)Vagyis, ha jól értem, a tünetek nagyon eltérőek lehetnek. Némelyik esetben has­menéssel és hányással kezdődik, máskor kábultsággal, végtagi fájdalmakkal; és a diagnózis heveny ideggyulladás, reumás láz vagy paralízis. Egyik beteg vastüdőbe került. Esetenként még a bőr is elszíneződik.

– Maga egy két lábon járó orvosi szótár.

– Nem csoda. Ugyanis átlapoztam. De van valami, ami előbb vagy utóbb mindig bekövetkezik. A hajhullás. Egykor a talliumot szőrtelenítésre használták, Különösen gyerekeknél, ótvar ellen. Majd kiderült, hogy veszélyes. Néha belsőleg is használják, de nagyon óvatosan, a beteg testsúlyának megfelelő adagokban. Manapság, ha jól tudom, főként patkányméreg. Ízetlen, vízben oldódó, és könnyen hozzá lehet jutni. És van még egy előnye: nem lehet mérgezésre következtetni belőle.”

A hosszas leírás olyan részletes, hogy nincs is szükség több kiegészítésre. Érdekesség, egyben Agatha Christie hozzáértésének legkiválóbb bizonyítéka annak a tizenkilenc hónapos kislánynak a története, akit rejtélyes kórral szállítottak kórházba. Az orvosok tanácstalanok voltak, mikor is egy nővér sietett segítségükre, aki nemrég fejezte be kedvenc írónője előbb említett regényét, és felfigyelt a tünetek hasonlóságára. Kiderült, hogy a méreg patkányirtó szerből került a kisgyerek szervezetébe, a kiváltó ok ismeretében szerencsére meg tudták menteni az életét.

MÉLTÓ LEZÁRÁS

Poirot és Hastings a Függönyből készült filmben és a nekrológ

Agatha Christie 1971-ben megkapta „brit birodalom lovagja” cím női megfelelőjét, és bár egészsége romlani kezdett, az írást nem hagyta abba. 1975-ben, mikor úgy érezte, már nem képes többet írni, megjelentette a Függöny-t, Poirot utolsó esetét. Karakterének népszerűségét mutatja, hogy a New York Times címoldalon közölt nekrológot a kis belga detektívről. Az írónőt végül 1976-ban 85 évesen, otthonában érte a halál. Utolsó műve, amit a Miss Marple „sorozat” befejező elemének szánt, már csak halála után jelenhetett meg.

Bár még lehetne folytatni a sort, remélem ez a négy cikk kellőképp alátámasztotta, milyen kiváló és hozzáértő krimiíró volt Agatha Christie. Talán meghoztam a kedveteket műveinek olvasásához, amelyek persze a szakmai szempontokon túl egyszerűen csak remek kikapcsolódásként, izgalmas olvasmányélményként is szolgálnak, de így talán kisebb lelkiismeretfurdalással olvashatók a vizsgaidőszakban is…

Zárásként pedig egy rövid történet: amikor az angol királynőt egyszer megkérdezték, hogy mit szeretne kérni karácsonyra, ezt válaszolta: „Aminek a legjobban örülnék, az egy új Agatha Christie könyv.”

 

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Agatha_Christie

https://www.independent.co.uk/news/science/the-poison-prescribed-by-agatha-christie-thanks-to-the-mystery-writer-the-deadly-properties-of-1534450.html

https://www.origo.hu/tudomany/20020405agatha.html

https://mult-kor.hu/20130206_felt_agatha_christietol_a_brit_titkosszolgalat

Elizabeth A. Dauncey, Sonny Larsson: Mérgező növények

Agatha Christie: N vagy M?

Agatha Christie: No.16

Agatha Christie: Titkos ellenfél

Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok

Ricinus képek: http://www.termeszettar.hu/anyagok/ricinus/ricinus.htm