Funday| 2019-05-08 Tari Liliána

Viktor Pelevin – Az orosz irodalom remete fenegyereke, avagy „a cyberkor pszichedelikus Nabokovja”

Viktor Pelevin neve talán még azok számára is ismerősen csenghet, akik még nem ásták bele magukat a kortárs orosz literatúra mélységeibe, hiszen különös gondolkodásának, viselkedésének és szókimondásának köszönhetően nyugaton a leghíresebb ma élő orosz írók egyike lett. Magyarországon 1999-ben debütált A rovarok élete című könyvvel, de az otthoni polcokon (köztük az enyémen is) inkább a pár évvel később megjelenő Generation P lelhető fel.

Mitől népszerű a Generation P?

„Minden gondolat, mely az olvasó eszébe juthat jelen könyv elolvasása során, a szerzői jog hatálya alá esik. Engedély nélküli végiggondolásuk tilos.” – olvasható a könyv hátulján, és azt hiszem, ez tökéletes mederbe rakja az alkotás elő- és utóítéletét. Legkönnyebben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy ez egy nagyon bizarr és furcsa könyv. Ha innen továbbhaladunk, már jöhetnek olyan jelzők is, mint a gondolatgazdag, mozgalmas, vagy akár jól rendszerezett téboly. Az biztos, hogy a felvetett kérdések az életről alkotott gondolatokat kifordítják a négy sarkából.

A történet Babilen Tatarszkij rögös útját követi a költővé válás felé. Vagyis csak követné, ha a világból nem tűnik el hirtelen az „örökkévalóság” fogalma, ezzel pedig a költészet is értelmét veszti. Így Tatarszkij egy olyan cégnél találja magát, amely az orosz politikai élet megkreálásáért felelős, pontosabban virtuális lényeket hoznak létre, hogy helytálljanak politikusként a médián keresztül, nem mellesleg pedig nagy nyugati cégek termékeit reklámozzák. Tatarszkij megpróbáltatásain és hallucinációján keresztül követjük egyre feljebb és feljebb a szálakat, hogy megtudjuk, tulajdonképpen mi is mozgatja ezt a világot.

A könyvből egyébként film is készült 2011-ben.

Kristályvilág

Ha már Pelevin, és ha már Magyarország, nem lehet kihagyni a POKET legújabb választását sem, a Kristályvilágot. Az ajánlást ráadásul nem más írta, mint Háy János, aki így nyilatkozik az íróról:

 „Ott lenni Pelevinnél nem időfecsérlés, mert elragad a talált világok karneválja, mert hihetetlen bátor ez a fickó, nem pöcsöl a mondatokkal, nem érdekli tetszik-e vagy nem, hogy az elvárásoknak megfelel-e vagy nem. Az érdekli, hogy odategye, amit oda akar. Gúnyolódnak is rajta a kritikusok, hogy nem tud fogalmazni.”

Ennek megfelelően Pelevin oda is tette, amit oda akart, én nem éreztem benne fogalmazási hiányosságokat sem. Persze nyers, de humoros. Persze nem Shakespeare, de helyette XII. fészer.
Lévén különálló novellákról van szó, nehéz központi történetet vagy üzenetet megragadni. Őszintén, pár novellát ha fegyvert szegeznek rám, sem tudtam volna megfejteni, de tökéletesen beleillett a könyv elolvasása után/közben érzett kesernyés, színes ízvilágba.

Mire gondol a költő?

Vagy író, esetünkben. Mivel interjút nemigen ad, konkrét választ nehéz erre a kérdésre találni. Ahogy a fenti könyvajánlókból kiderül, Pelevin nem egy kommersz alkotó, és nem egy „átlagos” ember. Állandó visszatérő kérdése a „létezik-e a valóság?”, amit előszeretettel boncolgat jó hosszan, akár könyveken át is. Mennyire élet az élet, mitől nem halál a halál, miért egy tévéközvetítés az apokalipszis. Nem egy határozott ember iránymutatása ez, hanem egy alázatos gondolkodó határfeszegetése, aki emellett szeret mesét mondani is.

Ha érdekelne egy Pelevin interjú, ajánlom M. Nagy Miklós és a Magyar Narancs írását: “Nem vagyok egy cyberpunk Szent János” (Viktor Pelevin író)