Monday Meeting| 2019-02-25 Lovász Kolos

Mégis lehet őszi szünet az egyetemen?

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata nekiállt kiharcolni az őszi szünetet, ami azt jelentheti, hogy a jubileumi 250. tanévben már minden hallgató élvezheti a félévközi pihenő előnyeit.

A HÖK elmondása szerint az őszi szünet tárgyalása jó úton halad, információink alapján a napokban értekeznek róla az egyetem vezetőségével.

Budapest nagyobb egyetemei közül egyébként sok helyen bevezették már a félévközi szünet fogalmát és gyakorlatát, a hallgatók legtöbbször október végén kapnak egy hét „szabadságot”. Ezt azonban nem kell rögtön eltúlozni: az említett időszakban benne van Mindenszentek és Halottak napja (november elseje és másodika), mely előbbi egyébként is mindenkori pihenőnap és munkaszüneti nap egyben, utóbbit pedig általában megadják munkaszüneti napnak. (A 2018-as évben például november 1. péntekre esett, így abban az időszakban is háromnapos hétvégénk volt.)

Külön érdekesség, hogy a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatóinak karonként a mindenkor szeptember eleje környékére elrendelt rektori szünet mellett első félévben egy-egy dékáni szünnap is a rendelkezésükre áll.

A Semmelweis Egyetemen egy összefüggő tanításmentes hét elérése lenne a cél, ennek elfogadásáról viszont várhatóan csak március végén fognak dönteni.

Hogy ennek gyakorlata hogyan nézne ki, lesz-e egy héttel hosszabb szorgalmi időszak vagy sem, illetve mint fog történni ennek bevezetése az egyes karok tekintetében és az első demonstrációs időszakkal összefüggésben, még kérdéses. Annyit viszont jelenleg biztosan tudunk, hogy a Hallgatói Önkormányzat feltett szándéka elérni az egyetemi vezetőségnél, hogy akár már jövőre élvezhessük az őszi félévközi szünet minden pozitív velejáróját.

Kíváncsiak vagyunk, Nektek mi a véleményetek a változtatásokról?

Örülnél neki, ha lenne őszi szünet?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...