Soterday| 2019-02-09 Somogyfoki Veronika

Tükörneuronok, az empátia segítői

Egyik szokásos hétköznap sétáltam az egyetem felé… hirtelen elmosolyodtam, mert eszembe jutott egy vicces eset. Mikor felnéztem, láttam, hogy egy idős nő visszamosolyog rám. Beérve az épületbe, beviharzottam neonatológia órára, leültem. Aznap éppen a neuroneonatológia részt tanultuk, ahol többek között arról volt szó, hogy az újszülöttek egészséges fejlődéséhez mennyire fontos, hogy visszajelzéseket küldjünk neki, érzéseire reagáljunk, igényeit kielégítsük. A diasor végén egy könyvajánló volt, méghozzá Joachim Bauer (német egyetemi tanár és kutató) könyve, a „Miért érzem azt, amit te?”.

Nagyon érdekesnek tűnt, így felírtam a füzetembe, amit aztán kikölcsönöztem és elolvastam. A könyv a címben levő kérdésre keresi a választ: miért tudjuk átvenni más hangulatát, miért viszonzunk önkéntelenül is egy-egy mosolyt, miért ásítunk, ha más is ásít? A kisbabáját etető szülő miért tátja nagyra a száját, miközben közelít a kanállal? Közeli barátok miért veszik fel egymás testhelyzetét, ha elmélyülten beszélgetnek? Min alapul az embernek az a hajlama, hogy ráhangolódik egy másik ember érzelmi vagy testi állapotára?

A választ a kérdésre a tükörneuronjaink működésében találjuk meg. Tükörneuronoknak-tükröző idegsejteknek- nevezzük azokat az agyi idegsejteket, amelyek egy bizonyos folyamatot, például egy cselekvést vagy egy érzetet irányítani tudnak, s akkor is működésbe lépnek, ha ugyanezt a folyamatot egy embertársunknál figyeljük meg. A tükörneuronok segítik a másik hangulatának megérzését, viselkedésének tudtunkon kívüli észlelését: nélkülük nincs érzelmi megértés és empátia, azaz beleérző képesség.

A tükrözés folyamata egyidejűleg, önkéntelenül és minden gondolkodás nélkül zajlik. Ezek nyújtják az alapját annak, hogy egy faj egyedei megértsék egymást, egymáshoz tartozzanak és sokféle viselkedésüket intuitíven összehangolják egymás között.

A tükörneuronok tehát velünk születtek, genetikailag adott kódrendszerek: az újszülöttek a születések utáni néhány órától néhány napig terjedő időszakban már elkezdik spontán módon utánozni a látott arckifejezéseket. Ha a gondozó (aki lehet az anya, de más is, pl. szakember) csücsörít a szájával, a kicsi is csücsöríteni fog, ha kinyújtja a nyelvét, ő is kinyújtja. Ez az újszülött és gondozója közötti kapcsolat kialakítására szolgál. Kölcsönösen jeleket fognak fel és tükröznek vissza egymásnak, letapogatják és megérzik, hogy a szó legszorosabb értelmében mi mozgatja (motiválja, foglalkoztatja) a másikat, s eközben maguk is jeleket küldenek és nézik, mennyire viszonozza azt a másik.

A sikeres tükrözés és az ennek alapján kialakuló kötődésérzet is a test saját ópiátjainak kiválasztódásához vezet: ez nem csak azt magyarázza meg, miként teszi a fájdalmat elviselhetőbbé az emberi odafordulás, hanem azt is, hogy miért vagyunk neurobiológiailag kapcsolatok kialakítására rendeltetve.

Ha tehát a korai tükrözések lelki és testi boldogsághoz vezetnek, azt is láthatjuk, hogy a szándékosan megtagadott tükrözés nagyfokú lehangoltságot vált ki. Ezt a szakirodalomban pléhpofamódszernek (still face procedure) nevezett kísérletből érthetjük meg. Lényege, hogy a gondozó szándékosan rezzenéstelen arcot vág a kisgyerek számára, amit ha gyakran ismétel, a gyermek először ingerült lesz, majd érzelmileg visszahúzódik. Gyakorlatilag katasztrofális következményekkel jár, ha az újszülötteket, illetve a kisgyermekeket érzelmek nélkül, csupán „racionális” kritériumok alapján neveljük. Ezzel éppen azt a képességét tesszük tönkre a gyereknek, hogy másokkal érzelmi kapcsolatba tudjon lépni, továbbá kifejlődjön az érzelmi intelligenciája.

Nagyon nehezen alakul ki abban a gyerekben az érzelmi reagálás képessége, aki nem tapasztalta meg, hogy mások, különösen édesanyja, foglalkoznak az ő érzéseivel. Az empátia előfeltétele, hogy az első két-három évben ki tudjanak alakulni a szükséges hozzávalók. Azonban nem csak az elsajátítás során léphet fel zavar, hanem másodlagosan is sérülhet, méghozzá, ha az ember szélsőséges érzéketlenséggel vagy túlzott brutalitással találkozik.

Vannak speciális esetek, mikor az érzelmi intelligencia nem tud kialakulni. Az autizmusban szenvedő gyerekek és felnőttek hiányosságai pontosan azokban a képességekben mutatkoznak meg, amelyek a tükörneuronok működésén alapulnak. Már a második életévben látszik az autista gyerekeknél, hogy kevésbé tudják utánozni a spontán arckifejezéseket, gesztusokat. A tekintetük másokkal való összehangolása is gondot jelenthet, illetve csak nagy nehézségek árán tudják átérezni mások helyzetét, illetve tükrözés által megérteni az ő szempontjukat. Mindezek miatt nehéz az autista gyerekeknek érzelmileg jelentős kötődéseket kialakítaniuk. Hiányzik belőlük az érzés, hogy spontán módon otthon érezzék magukat mások világában. Végeredményként rendkívül bonyolult analitikus intelligenciát fejlesztenek ki, amelynek segítségével, habár időigényesen „kiszámítják” azt, amit más spontán módon megért.

A tükörjelenségek valójában nélkülözhetetlenek a normális életvitel szempontjából. Ezek teszik előreláthatóvá a jó és a rossz jelenségeket. Olyan érzést váltanak ki belőlünk, amelyet intuíciónak nevezünk, és amellyel megsejtjük, mi jöhet ezután. Például ha egy gyerek hazaér az iskolából és az anyukája mosolyogva fogadja, előre sejti, anyukájának jó kedve lehet. Ha az anya komoly arccal, idegesen várja gyermekét, abból nem sok jóra számíthat. Azonban ezeket a megérzéseket később gondolati elemzésnek is alá kell vetnünk (tehát ésszerűen megvizsgálni). Ugyanis lehet, hogy az anya, aki eddig komoly volt egyéb ok miatt, megörül gyermeke érkezésének és nem az iskolai eredményen fog vitatkozni.

A tükörneuronok az emberi kapcsolatokon kívül az orvoslásban és a pszichoterápiában is használatosak és szükségesek ahhoz, hogy a megértés létrejöhessen orvos-beteg, terapeuta-páciens között, ezáltal bizalmat ébresztve, elősegítve a gyógyulást. Összefoglalva: egymás tükrözése által rá tudunk hangolódni a másikra, átérezzük mások örömét, bánatát. Képesek vagyunk megérteni egymás viselkedését szavak nélkül, kiszámíthatóbbá válik a körülöttünk lévő világ, mely jelentősen növeli biztonságérzetünket is.